Június 5. szombat
A tegnapi zűrők után békésebben mentem lefeküdni, és az a tudat volt bennem, hogy szombat lesz,végre hétvége.Örültem, hogy nem kell Maryvel találkoznom,sőt..az is felvidított, hogy Orion sem jön.Az utóbbi nem tudom miért töltött el jó érzéssel.De valahogy megnyugvást hozott nekem.Viszont belül még mindig olyan ürességet éreztem mint eddig.Mikor fog ez elmúlni?Azt hittem azért van, mert nem volt még meg az első csókom se.De hisz már megvolt és teljesen ugyanazt érzem.Nem változott semmit.Olyan rossz ez, miért lehet??Úgy érzem mintha elvesztettem valami fontosat.De mi lehet az a dolog?Mi az amit így elszalasztottam, hogy még most is az fáj.A könnyeim akaratlanul is kijöttek.Végigfolytak az arcomon majd a padlóra csöppentek.Megpróbáltam abbahagyni,de nem sikerült.Lerogytam a parkettára és úgy sírtam tovább.A végére sikerült úgy elérnem, hogy már csak néha-néha szökik elő pár könnycsepp,de olyan zaklatott vagyok.Felálltam és a tükörbe néztem.A szemeim vörösek voltak és fel voltak dagadva.Ez mind a sírástól van.Rossz érzés az a tudat, hogy belül egy nagy semmi vagy.Üresnek lenni kegyetlen.Emiatt érzem magam nyomorultul.
Kopogtak az ajtómon.Gyorsan megtöröltem a szemem és megpróbáltam egy halál nyugodt hangon visszaszólni, hoy szabad, de a hangom elcsuklott közben így odáig jutottam, hogy Sza.. Mivel az illető hallotta, hogy valami nem stimmel be is jött azonnal.Nekem potyogni kezdtem a könnyeim ezért nem akartam,hogy bejöjjön.Gyorsan a hátammal nyomtam vissza az ajtót.De minden hiába, egy erősebb ütéssel be tudott jönni én pedig a földön landoltam.
-Hé!!Jól vagy?-fut oda hozzám.
Kicsit szédülve a hátamra fordultam és kiterültem.Meg se néztem ki a látogatóm.Lassan kinyitom a szemem és egy ismerős fiú arc néz velem szembe.Felsíkitok.Nem tudom abbahagyni a kiabálást.Akkor fejezem be mikor már elkezdek rekedni.
-T..Te meg miért vagy itt????
Farkasszemet néztem vele.
-Ja,csak úgy beugrottam.Nem szabad?Hisz már járunk.Megcsókoltalak.
*megjegyzés: ebből már kitaláhatjátok ki az :P *
-Járunk???????
-Igen,te nem ezt hitted?
-hát nem!!!!!
Megdermedtem.Ez azt jelenti, hogy lenne pasim??
-Amúgy is kiscsaj,miért lógatod itt az orrod
Elfordítottam a fejem.
-Semmin.
-Aha, na jó békén hagylak.Ha nem mondod el akkor barom vagy.
Ezek  a szavak tőrként fúródtak a szívembe. "barom vagy" már megint..Mary is ezt mondta.Végülis igazuk van..eszembe jutott a kontaklencse.Anya mára ígérte,persze egy ideig nem lesz belőle semmi.De majd...valamikor.
Még mindig elfordított fejjel álltam ott.Persze megpróbáltam nem sírni.Nem akarom, hogy valaki többé sírni lásson.Azt szeretném ha úgy tűnne, hogy teljesen határozott vagyok akit nem tudnak megbántani.Viszont mindenegyes rossz szó egy lyuk a szívembe.Egy rés, ami után több lesz és sok idő amíg begyógyul.
-Hé,figyelsz te egyáltalán?- fordított maga felé.
Bánatos tekintetemmel találkozott szembe.Kicsit meglepődött volt és hátrált.
-M..Mi baj van?-teljesen félénken kérdezte és még mindig hátrált.
Nem bírtam tovább állni, ott helyben leültem a padlóra.A mellkasom..fáj..
*megjegyzés:mellkas=szív*
Odajött mellém,magához ölelt és simogatta a hajam.Jó érzés volt a karjaiban lenni.Szerettem ahogy a keze a fejemhez ér.Tetszett,hogy egy ilyen srác ölel át,és vigasztal.De nem,nem szaabd elragadtatnom magam.Ígyhát kiszedtem magam az öleléséből.Értetlenül nézett.
-Én..Én ezt nem tehetem meg Maryvel.
-Mary????Az a csaj?Honnan ismered?
-Barátnőm..őszintén szólva az egyetlen.
-Mi????Ne már!
-De igen :(
Már éreztem ki akarnak jönni azok a könnyek, de nem, nem szabad sírnom.Ezért visszatarottam.
-Nyugodtan sírd ki magad!
-Micsoda?
-Sírni akartál,láttam.Nyugodtan,előttem bármikor.
-N..nem akartam sírni.
-Aha, persze ;) Na jó,de ha sírni akarnál néha,ne egyedül sírd ki magad.Hívj át bármikor, de csak elöttem sírj!
Már nem tudtam visszatartani,mint egy kis patak úgy folyottak végig a könnyeim az arcomon.
Lágyan letörölte és végigsimított az arcomon.
-Milyen puha az arcod-suttogta.
A hangja halk volt,mégis teljesen magabiztosan csengett.Nem bírtam abbahagyni a sírást,mintha 100 évig tudnék sírni.
-Ne sírj!
-De ha egyszer elkezdem nem tudom abbahagyni.
Erre könnyeden elmosolyodott,meg fogta a kezemet és megcsókolt.Jó pár percig tartott,én nem tudtam mit csináljak.
-Hm..abbahagytad :)
Tényleg abbahagytam..Fura módszer,de hatott.Teljesen elpirultam.Ez annyira zavaró!
Blake leült az ágyamra,intett,hogy menjek oda.De hogyan?Hogy bírnék még így a szemébe nézni?Inkább leültem törökülésben a földre.
-M.Mit szeretnél?-próbáltam tekintélyparancsolónaklátszódni,és határozott hangon megszólalni,de helyette egy félénk suttogós hang jött ki a torkomon.Blake felhúzott szemöldökkel figyelte a próbálkozásaimat.Végül egy sóhajtással felállt.
-Úgy látom zavar a jelenlétem.Inkább megyek is,jah és felejtsd el,hogy mi járunk.mivel már nem.
Utána akartam menni,de nem.A székről a padlóra estem mikor Blakehez akartam futni.Nagyon bevertem a lábaimat.Nem is fájt annyira de azt vettem észre,hogy potyognak a könnyeim.Beülülről mindenegyes könny felért azzal,hogy némán üvöltsek.A vak is láthatta,a szívem darabokra tört.Az ajtó csapódását hallottam odalent, most ment ki.A földön fekve éreztem a nagy semmit.A hátamra fordultam és a plafont néztem.Nem hiszem el,sosincsen szerencsém.Persze hogy nincs.
-Miért nincs nekem szerencsém?????
Ezt mind üvöltve mondtam ki,ezután visszakuporodtam.
-Mert sírós vagy és határozatlan-hallottam hirtelen a választ.
-eeehmm??
Blake állt velem szembe.
-Te..nem elmentél?
-De igen,terveztem is,csak mikor kinyitottam az ajtót akkor meghallottam, hogy sírsz.Pedig megmondtam,hogy csak előttem sírhatsz!!
-De Blake....
Nem tudtam befejezni mert a fiú szorosan magához ölelt,nem áltahatom magam,szeretem őt.Ezért visszaöleltem.Meg akart csókolni de én eltoltam magamtól.
-N..Nem szabad!Emlékezz,Mary!
-Fütyülök Mary-re!Csak te számítasz!
Csak én számítok..Ezeket a szavakat akartam hallani mindig..Végre érzékelhettem ezen gyönyörű szavakat.